vasárnap, április 23, 2006

Botrány a külföldön szavazókkal!


Stamford, 2OO6 április 22
MÁSODIK KÖR NEW YORKBAN: NEM ENGEDTEK SZAVAZNI!
(...) Végre feltűnik a magyar zászló, s pár perc múlva benyitok a konzulátus ajtaján. A kapuban álló ősz hajú úrral barátságos szót váltunk, ellenőrzi személyazonosságomat, megállapitja, hogy rajta vagyok a szavazásra jogosultak listáján és átadja a 21-es sorszámot. „Ezek szerint 2O-an korábban keltek, mint én.” - mondom Az első körben a 18-ik voltam, úgy látszik most nagyobb az érdeklődés. Átküldenek egy ócska fémvizsgáló kapun. Azért irom, hogy ócska ez a biztonsági célokat szolgáló szerkentyű, nem veszi észre, hogy fémből van a jobb csipőm. (..) A váróteremben egyedül vagyok, az első körből már ismerős, mosolygós arcú hölgy azonnal beenged a szavazó terembe. Az asztalnál, -ugyanúgy, mint az első körben -, 4-en ülnek, de az arcok újak, nem emlékszem rájuk. Kérik, hogy újra igazoljam magam. Mondom: „A kapuban már igazoltam, ezt a 21-es sorszámot kaptam”.
„Azért most igazolja magát mégegyszer” mondja a középen ülő, rövid szakállas fiatalemer. Mint az első körben is tettem, odaadom a fényképes vezetési engedélyem. „Ez nem elég Lipták úr!” – mondja.
„Az első körben elég volt!” – válaszolom, majd odaadom igazolását a budapesti választási irodának arról, hogy New Yorkban szavazhatok. Nézegeti aztán igy szól: „Ez sem elég Lipták úr, ez sem igazolja az ön személyazonosságát!” Nyitva marad a szám... „Szóval ön szerint Lipták Béla ugyan szavazhat, de Ön nem tudja, hogy én vajjon Lipták Béla vagyok-e? Hát nézze fényképet az igazolványomon. Az elég?!”
Közben belép egy fiatal házaspár a pici gyerekükkel. Hozzájuk fordulva mondom: „Az első körben engedtek szavazni, most nem!”
A szőke, magas fiatalember megértéssel mosolyog, azt mondja ez az arc, hogy „Érzik a vesztüket, azért van ez”, no meg azt is mondja ez az arc, hogy „Mi majd szavazunk ön helyett!”
„Szóval nem engednek szavazni?” – kérdem, most már felemelt hangon. „Nem!” – válaszolja a szakállas fiatalember. „Megmondaná, hogy önök kicsodák?” – kérdezem.
Mi a törvényt védjük, a Külügyminisztérium választási ellenőrei vagyunk” – válaszolja.
„És a törvény két hét alatt megváltozott?” Kiabálom, aztán hozzáteszem: „Megadnák nekem a neveiket?”
„A bizottság neveit nem adom ki, én Székely Levente vagyok” – válaszol a szakállas fiatalember. Közben, a mellette ülő hölgy elkezd bemutatkozni, de a fiatalember rászól: „Más nevet nem adunk ki!” Most már remeg a kezem. Ismerem magam, ez a közelgő „robbanásom” első jele, nem akarok se szivszéhüdést kapni, se olyant tenni amit késöbb megbánok. Hátat forditok, s ahogy megyek kifelé, még odaszólok nekik: „Szóval még mindig hazudnak rendületlenül?!” (...)
A cikk teljes egészében www.hungaria.org Dr. Liptak Bélától olvasható. Érdemes az elejétöl végig elolvasni...